Gervai Lea: Kezek

1.

A fekete kéz megcélozta nyilával Európa szívét. A lomha óriás nem ugrott arrébb, hanem kitépte ingéből és odatartotta egész mellkasát.

Aztán, mint aki meggondolta magát, minden népéből odavett valamennyit maga elé, milliókat taszítva a halál, vagy a nyomorúságos élet mezsgyéjére. Melyik magyar férfi gondolta volna, ki a sorozási plakátot elolvasva, bátran és elszántan jelentkezett a háborúba, hogy a karácsonyt lövészárokban fogja tölteni? S vajon ki faggatta volna értelmét annak, hogy pontosan milyen fáról hullnak le ama levelek, melyek, ha földet érnek, a bakák aznap már ismét az anyaföldön hajtják álomra fejüket?

Csöngettek. József az állvány előtt állt és elmélyülten vizsgálta a vásznat.  Még üres volt, vonzóan fehér, legalábbis a festő számára, aki friss és csillogó tekintetével egy perc alatt milliom ecsetvonást festett rá képzeletben.

- Lujza – kiáltott József és mosolygott. – Valaki jött.

A nő kisietett az ajtóhoz. Kissé izgatottan dobogott a szíve, alig néhány hónapja volt asszony, lassan szokta az új életformát, hogy egy tanár felesége. Egészen megkönnyebbült, miután kinyitotta az ajtót. Zsombor állt előtte, a férje tanártársa és kebelcimborája. Intett a kezével, hogy jöjjön be. Nem jókor érkezett, mert a tanár úr éppen festéshez készülődik. De a barátja számára mindig szorított időt a számára oly kedves foglalatosságok között.

- A trónörökös – szólt Zsombor, arca halálra váltan fehérlett. Egészen olyan színe lett, mint a táblakrétának. -  Ferenc Ferdinánd halott.

Lujza hátrahőkölt. Azt hitte, hogy ez egy vicc. Lassan értette meg a szavak jelentését, hiszen az előbb még a levest főzte a konyhában, húst aprított a pörkölthöz, és a tojásokat számolta át, kitelik-e belőle a galuska és a piskótatészta. Délután az Angol Parkba készült barátnőjével, így annyit főzött, hogy a ház ura ne maradjon vacsora nélkül, még véletlenül se éhesen.

A vendég belépett, végigsietett a hosszú folyosón. Tudta, merre kell menni, mert a hír közlése nem tűrt halasztást. A következő órákat a pamlagon ülve vagy az asztalt körbeállva töltötték el. Az asszony elpakolta a gondosan előkészített eszközöket, a festékekre visszacsavarta a kupakot, az ecseteket vászonba tekerte. Csak az állvány maradhatott elöl, azt József nem engedte a sarokba állítani. Neki az olyan volt, mint másnak a gyermeke, csak még nem hozta létre, még születőben volt. Amíg hallgatta Zsombort, grafitjával a vázlatfüzetébe skiccelt ezt-azt. Lujza tudta, milyen feszültté teszi őt az, amit hall. A legszívesebben hazaküldte volna a másik tanárt, de az illem úgy kívánta, marasztalja ebédre. Szótlanul két főre terített. Neki semmi étvágya nem volt, ezért leült a konyhában és az üres tányér fölött hallgatta a kiszűrődő szófoszlányokat.

- Meglásd – mondta Zsombor. – Éltetik a királyt, mintha ő halna meg értük és nem fordítva.

- Hagyd – válaszolta József és lefogta barátját, aki folyton felállt az abrosztól, s járkált, mint a felbőszült oroszlán. - Meddig tarthat ez a cirkusz. Öt, maximum hat hónapig.

- Ez nem egy csoda – kiáltotta a másik tanár. – Biztosra veheted, hogy mindkettőnket elvisznek.

Lujza be akart menni és megmondani a vendégnek, hogy illetlenül viselkedik. Épp elég baj ez az egész, minek tetézni. Aztán megjött Mili, és az ő sima, egyenes homloka meg a nevetős-kék szeme majdnem egészen megvigasztalta.

- Olyan lesz ez nekik, mintha csak elutaznának – mondta Mili és nevetett. -  Jönnek és mennek, hiszen megszoktuk már. – Az öcsémet nem viszik, gondolta szorongó szívvel Lujza. Hiszen csípőficama van. De József egészséges, és ha így van, elviszik. A többit ki tudja.

 

2.
Nem látták, honnan penderült eléjük az asszony. Elöl hiányzott a foga, ami selypegőssé tett a beszédét. Van az emberekben egy belső hallás, ami ilyenkor felerősödik. Lujza állt és tartotta a tenyerét, körülötte zsibongó járókelők, az Angol Park, akár a méhkas.

- A kisasszon tételkedik – mondta a cigány nő, és erősen Lujza szemébe nézett. Előzőleg egy papírbankót akart kicsalni tőlük, s mutatta, hogyha átköti egy hajszálukkal, éjfélkor elvinné a templomba és így levetetné róluk a rontást. – Két férfi között van és úgy.

Mili fölnevetett, egy kis erőltetés volt benne, mellé rengeteg életerő. Lujzának nagy szüksége volt most arra, hogy valaki odébb húzza. Mindig nagy hatást gyakorolt rá az ilyesmi. Ez a nő itt a kopottan csillogó ékszereivel, a tiritarka szoknyájában, piszkos bőrrel és a rossz fogával ínséges időket idézett meg számára. Elszorult szívvel gondolt arra, ha a jövő tényleg megjósolható és csak egy papírbankóba kerül, nem szabad sajnálni. Inkább a biztos rossz. Ő azt választaná.

- Nem fog visszajönni – mondta a nő.

- Tessék? – Lujzának forgott a gyomra, túl nagy volt körülötte a zsivaj és a por. Savanyú szájszag csapta meg az orrát, a nő nagyon közel hajolt, szinte suttogta a szavakat.

- Nem fog visszajönni. – Forró tenyere égette az övét.

Mili választotta szét az összebogozódott ujjakat, keze hideg volt, mintha márványt tapintott volna. Fönt a sötét égen varjak vonultak, mély szárnycsapásokkal, kikanalazva a levegőből a fényt és az oxigént. Barátnője a homlokára tette a kezét. – Neked lázad van. Bírsz jönni egy kicsit? Ott egy asztal, menjünk arrébb.

Lassan kitisztult előtte minden, s bár úgy hallotta, valahol a közelükben összetört egy pohár, valójában csak az asztal lapjához koccant oda, mert Mili szódát rendelt s már hozták is gyorsan, sok volt a vendég. Ittak és Mili belédiktált egy szelet apró darabokra vágott dinnyét. Úgy nézett körül, mint aki mély álomból ébred, már nem látta az idegen asszonyt, csak barátnője mesélt el újra mindent.

 

3.
József elgondolkodva simítgatta szakállát.

- Mostantól nem én fogok tanítani, galambocskám – felelte, hosszú szüneteket hagyva szavai között. -  Hanem énnekem fognak újat mondani. – Nagyot sóhajtott. Szinte látni lehetett, hogy ez a sóhajtás kifújja fejéből a terveit. Ennek első jele az volt, hogy az utóbbi hetekben ritkábban nyúlt a borotvához. Eltökélt szándéka lett elegáns és külsejének méltóságot kölcsönző arcszőrzet növesztése. Tekintete elveszítette korábbi csillogását. Megviaszosodott, akár egy panoptikum-figuráé. Mozgása lelassult, mint aki tudja: innentől kezdve nem ura gondolatainak, tetteinek, mert más lett a narrátor; ide-oda rángatja majd őt, akár egy marionett bábut.

Lujza legszívesebben megrázta volna, bizonyos napokon meg is pofozta volna őt. Miért lett ilyen passzív, mikor mindig is alakítója volt sorsának? Az volt, amit akart. A reggeli tojásrántottától kezdve a tanítványoknak feladott leckéig. Remek tanár volt és nagyon jó ember – hogyan válhatott ilyen élőhalottá?

Talán szoktatni akarja őt a gondolathoz, hogy magára maradhat, hiszen tényleg megözvegyülhet, akár az első, frontszolgálatban eltöltött hét alatt. S a szavak, amiket használt, végképp nem illettek hozzá. A szavak együtt öregedtek meg vele. Körülnézett a konyhában és Lujza nem az asztalt, a bútort, a főzéshez használt edényeket látta, hanem a jasznaja poljanai állomást; József az öreg Tolsztojjá változott, aki hamarjában összeszedett holmijával a lelki gondok és a demencia szorításában a vonatot várja.

Vajon a front milyen tehetséget és rátermettséget követel majd tőle? Azért nevelte ki őt az ország sok ezer férfitársával együtt, hogy most, a kellő pillanatban elküldje? A férfiaknak ezer joga van az élethez, gondolta keserűen Lujza, de a kötelesség is ezer: kiharcolni a haza fennmaradását, melyhez a nők akármennyi csecsemőt szülhetnek, szükség esetén a magatehetetlenek és a túlkorosak kivételével minden ép férfinak menni kell.

 

4.
A háború, mint egy hívatlan vendég, beosont az országba, mindenütt ott volt, kiirthatatlan élősködő, elpusztíthatatlan vérszívó. Mire a levelek lehullottak, a katonák nem jöttek vissza. A nők többé nem a naivák lágy tekintetével nézték, ami körülöttük zajlott. Szemükben megjelent a vizsgálódás, mindenben azt keresték, ami a túlélésüket szolgálta.

Lujzának nem volt maradása abban a lakásban, ahová csak egy éve lépett be először s ahol József megkérte a kezét. Többnyire a Garai utcában tartózkodott, a szüleinél. Úgy segédkezett anyjának a háztartásban, mintha nem lett volna saját helye, hol meghúzhatta magát. Túl fájdalmas volt hazatérni oda, ahol egykor Józseffel voltak boldogok. Nem volt vegytiszta ez a boldogság, mert apró szennyeződések kerültek bele a külvilágból. Lujzának gyakran eszébe jutott a jóslat, egy homályos szelete a jövőnek, amiből ő túl sok következtetést vont le a jelenre vonatkozóan. Milivel soha többé nem beszéltek erről, el is keveredtek egymástól, mert barátnője az elsők között özvegyült meg és visszatért Erdélybe.

Lujza kényszerítette magát, hogy egy-egy napra ott maradjon a Pacsirtamezőn, a saját lakásában. Üldögélt a fehér huzattal letakart pamlagokon, az üres vásznat hol falnak fordította, hol meg vissza.   

Máskor meglegyintette az unalom szele, többé már nem kívánkozott az Angol Park fái közé, unta látványosságait. Mélyről jövő erő munkálkodott benne. Talán nem akart több fájdalmat okozni magának avval, hogy kisétál oda és minden lépésnél Józsefre emlékezik.   

 

5.
Kiléptek az utcára. Mama gyűlölte a vidék szagát, melyben a füst a disznóölésre emlékeztette.

- Remélem, boldogok lesznek ezek a nyavajások – morogta. Megállt és fülelt.

- Zongora – szólt hirtelen és felvonta szemöldökét. Kezével összefogta nyakán a kabátot. – Az kell ezeknek. Az úri naccságáknak.

Lujza nem mert fölnézni. Attól félt, József ott áll majd előtte és kérdőre vonja a zongora miatt. Négy cekkerben vitték haza az árát. Mit volt mit tenni, a csere volt az úr. Cserébe volt mit enniük.

- Ha nem érjük el a vonatot – folytatta mama -, itt kell éjszakáznunk.

Megszaporázták lépteiket, nem néztek a szembejövőkre.

 

6.
Három hét óta nincs levél.

Lujza a Garai utcában ül, az egyetlen épen maradt hokedlin. Hogy elterelje gondolatait, melyek amúgy is agyon nyúzzák minden áldott percben, jegyzeteket készít a teendőiről.

Egy orvoshoz jár takarítani. De az anyja azt mondja másoknak, a lánya bejárónő. Az orvos, Dr. Gottfried Eduárd különben jó kedélyű, nagyhangú figura, nagydarab, de nem kövér és olyan udvarias, mint hat másik. Nem valószínű, hogy elviszik. Inkább ő hozzá küldik haza a sok sérültet lábadozni. Egy írónő férjét is, aki maga is orvos. Dr. Gottfried ezt maga mesélte.

Lujza masszírozza a homlokát, halántékát nyomkodja az ujjbegyével, de nem érzi magát jobban.

Ez az ötödik évszak, gondolja és kinéz az ablakon. Vacak idő van, félig még nyár, de az ősz sebesen közeledik. Hajnalban hideg van és este is, kendővel a hátán üldögél a nyitott ablak mellett. Ha bezárják előtte, pánikba esik, azt képzelve, soha nem tud kimenekülni onnan.

Hiszen mindig szerettél itt lakni, kislányom, mondogatja a mama.

Igen, mondja Lujza. Mikor béke volt és nem háború.     

A legjobb most Eduárdnál lenni. Elpepecsel a takarítással, ő ugyan nem szégyelli. Azzal is telik az idő, és József bármikor megjöhet.

Amikor Józsefre gondol, elszomorodik. A teljes tudathasadás állapota ez, kétség és remény között. Az asszonyokról a háború elfeledkezett vagy nem kér belőlük.

Lujza alig várja, hogy megjöjjön az igazi ősz és a köd beborítsa az egész várost. Nem akar ismerőssel találkozni, az esélyeket latolgatni.

Mi jót várhat még, mi jöhet olyan, ami még nem volt? Szauerné három fiát küldte a csatamezőre. Fiatal, vékonydongájú jószágokat és most remegve várja vissza őket, se éjjele, se nappala nincsen az óta. Pedig a legnagyobb éljenzők közé tartozott a szerencsétlen, és most tessék.

Legalább ha volna valami közvetlenebb útja a kapcsolattartásnak. Rosszabb ez így, mint a börtön. A postára nem lehet mindig számítani, azt is csak emberek csinálják.

7.

Reggel fölkel, rendbe szedi a lakást. Felmossa a követ, legyen mit összejárkálni az apjának és az öccsének, mikor feljönnek a műhelyből. A haját szorosan feltűzi a feje tetejére vagy varkocsba fonva hordja. Nem fog vele hivalkodni, pedig szép, sűrű, olyan, mint az oroszlán sörénye. Szürke, testhez álló ruhát húz, amit magában rabruhának nevez. Csak az anyaga jó, bírja a strapát. A cipője még nem kell talpalni, nagyon vigyáz rá. Elmegy reggelit vásárolni, parizert, töpörtyűt, kis darab kenyeret. Megjön a mama a piacról, bemutatja a szerzeményeit. Hétvégén lemennek vidékre, ami ételt fölhoznak, a következő héten azt eszik.

Átmegy Edgár doktorhoz, kivasalja a selymes ingeit, megszagolja a párnákat, melyeken ott az előző éjszaka nőjének illata. Mikor másodszor járt itt és egyedül maradt a lakásban, meghempergett az ágyneműben. Ágyékának forró lüktetését alig bírta csillapítani. Józsefre gondolt, szinte érezte, ahogy borostás arcát odanyomja az övéhez és szorosan átöleli a derekát.

Kopogtattak. A valóság mindig megöli az álmokat, még mielőtt az álom ölhetné meg a valóságot. Szörnyű és örök harc ez, hogy melyik a jobb? Néha az élet, és egyre ritkábban az álmok.

Kiszellőzteti a szagokat, mert az illat hamar elillan. Olykor talál egy elejtett hajtűt, nyaksálat, selyemövet. Akkor beborul a kedve, maga sem érti, hogy miért. Nem tud parancsolni magának.

Ki van adva, hogy főzhet kávét, a maradékot meg kell hagyni. Edgár szereti megmelegítve. A múltkor főzött neki grízes laskát, mert az édesanyja küldött egy üveg finom lekvárt. Ínycsiklandozó barackdarabkák voltak benne. Legszívesebben az egészet befalta volna kanállal.

Különben sokat fogyott, ráfért volna az evés. Amikor leül ebédelni Edgárnál, gyakran Józsefre gondol, mi lehet vele a lövészárokban. Erre a gondolatra forróság önti el a gyomrát és szeretne mindent kiöklendezni.

Megöltek egy prostituáltat a Garaiban, arcról ismerte. Mikor ment hazafelé, már le volt takarva a tetem. Azt beszélték, összekaszabolták az arcát szegénynek. Erre tényleg elhányta magát, kár is volt aznap ebédelni. Ahogy csak bírt, futott a kapualjhoz.

Nincs mit szépíteni rajta, nem sok hiányzott, hogy kivesse magát az ablakon. Majd eszébe jutott, hogy két hete nem járt a lakásában.

Elsietett otthonról.

 

8.
Támadás, visszavonulás. Ez a háború. Miért, mit gondoltál, mi más?

József a Garai utcában ült, az ép hokedlin. Lujza kerülgette őt a tennivalói közben, hogy a napi rutint be tudja tartani. A lakásukba még nem mert vele átmenni. Fél, hogy megtudja a zongorát. Pedig biztosan sejti.

A férfi megpaskolja az asszony fenekét és magához húzza. Még a múlt században voltak együtt, úgy érzi. Coitus interruptus, csak erre van idő. Lujza ma nem megy Edgár doktorhoz, ám estére idegesség fogja el a tétlenségtől.

Kimennek a Duna-partra, Lujza fölszed néhány lehullott falevelet. József nincs itthon a gondolataiban, csak a teste sétál feleségével kézen fogva. Nem fogadkoznak, ahhoz mindketten fáradtak.

József azzal a gondolattal alszik el, hogy mi lenne, ha felvágná az ereit.

Lujza nem tudja eldönteni, a már megszokott napi rutin a fárasztóbb vagy az, hogy itthon van a férje.

 

9.
Magához jött haza, mondta Edgár és mosolygott. Amíg maga van, addig ő jönni fog.

Edgár ezt nem értheti, gondolta Lujza. Úgy fogja föl, mint valami külföldi munkát. Ha a norma teljesül, a férfi hazatérhet.

Ez egyáltalán nem így van. Az urak az ország vezetésében és a vezérkarban kitalálják a harci állásokat. Ami több mint egy munka. Odavezénylik a katonáikat, tartani kell a frontot, szó szerint. Edgár sült csirkét eszik puha kompóttal, este-reggel fogat moshat, mentával dörgöli az ínyét, szájvízzel öblöget. Két asszony dolgozik a keze alá. Mostanában az édesanyja is hozzá járkál, mintha Lujza bármiféle veszélyt jelentene a pozíciójára nézve.    

Tény, hogy sokat ügyel, és nagyszámú magánbetege van. Némelyiket csak meghallgatja, mint dobog a szíve és veszi a levegőt. Kevés nő jár hozzá mostanában. Lujza x-et rajzol a noteszébe azokhoz a napokhoz, amikor igen.

A múltkor randevúra hívta őt. Lujzát ekkor szörnyű érzés kerítette hatalmába. Nincs egy ruhája, amit fölvehetne. S különben is, neki férje van, aki cseppenként ontja a vérét a hazáért.

A Szauer-fiúk hazajöttek, mindhárman megsüketültek. A szemük éleslőszer, nem szabad rájuk nézni. Szerencse, hogy az állapotuk miatt nem mesélnek az őket ért szörnyűségekről. De az anyjuk boldog és az egész Garai utca szerint miatta tartják magukat.

Egyébként új prostituáltak is vannak, a régieket már elvitték szerzett betegségeik.

Lujza elhatározást tett, hogy jó darabig nem megy a közös lakásuk felé. Meghagyta a házmesternek, hogy sürgönyözzön, ha valami probléma akad.

Míg ezt átgondolja, az ép hokedlin üldögél. Maga elé képzeli Józsefet, ahogy vonatján visszatér a lövészárokhoz. De a férje arca elé tolakszik Edgáré, rendületlen mosolyra húzva száját.

Két év óta most először: Lujza is elmosolyodik.

 

10.
Munkások szürke csoportjai a gyárakba igyekeznek, a műszak végén haza. Sok gyerek és asszony is van közöttük. Aki hadiüzemben dolgozik, nem kell harcolnia.

Tisztviselők fellege az eget kémleli, egyelőre ők is kimaradtak a háborúból. 

A keleti front eseményei miatt menekültek érkeztek a városba, Kárpátaljáról, Romániából. Kisimult arcú halottak az utcakövön. Meg lehet szokni, hogy ennyi az élet. Mindenkinek annyi, amennyit hajlandó megélni, mondogatja Szauer bácsi, míg körbesöpri az udvart.

Lujza nem tud megnyugodni, az ösztönei mást diktálnak. Hiszen még nincsen vége. Addig nem szabad, nem lehet bizakodni.

 

11.
Mikor legközelebb Edgár doktorhoz megy, Lujza egy fiatal leányt talál a hálószobában. Arca rózsás a láztól és eléggé köhög. A doktor édesanyja ül mellette, mikor meglátja Lujzát, ölébe ejti a kötését. A leány nehezen gyógyul. Mindenesetre Lujza nem akarja tudni, honnan érkezett.

Edgár ismét randevúra hívja. Lujza latolgatja az esélyeit. Hiszen férjes asszony, nem lesz holmi ingyencseléd. Nem lesz hosszú az eljegyzés, ha sor kerülhet rá. Józsefről hónapok óta nincsen hír. A Szauer-fiúk megnősülnek. Boldog mosollyal ülnek süketségük csendjében, míg az egész Garai utca körülöttük mulat és őket ünnepli.

Az urak Magyarországa ment a háborúba, de ki tért onnan vissza?

 

12.
Lujza mégis húzza-nyúzza a döntéshozatalt, némán vívja lelkiismeretének harcait.

Edgár nem engedi őt a lakásba lépni. Elmennek a Duna-partra. Nem lehet rendes anyagot kapni a varráshoz. Szerencsére nyár eleje van, Lujza előveszi a régi ruháit, amiket életben hagytak a molyok. Friss érzés keríti hatalmába: megint szabad élni.

Edgár megkéri a kezét.

Lujza igent mond.

 

13.
A prostituáltak az öncsonkítók mellett állnak a Garaiban. A nők olyan erősek lettek. Inkább mások pusztuljanak el, mint ők. Lujza órákig sirat egy-egy szerencsétlenül járt fiatalt, olykor idősebbet is és reméli, hogy József jól van a lövészárokban. Bírja és haza fog jönni. Elmondhatja neki és meg fogja érteni.

 

14.
Ritkábban mennek vidékre. Jegyet kapnak és a többiekkel sorban állnak kenyérért, húsért.

Lujza temetésekről álmodik, egyszer saját magát, máskor Józsefet látja sírba téve.

A Thököly úton esküsznek Edgárral. Eleinte sűrűn látogatja anyjáékat a Garaiban, aztán igyekszik elfelejteni az egyetlen ép hokedlit, a semmire való kilátását az udvarról és a harmadik emelet bezárt ablakainak idegőrlő magányát.

 

15.

A közös lakásukba megy. Azt hiszi, várandós, ezért utána orvoshoz igyekszik.

A papírjait akarja elhozni, nem néz se jobbra, se balra.

Kicsit leül az egyik pamlagon, hogy kifújja magát.

Csikordul a kulcs a zárban.

Lujza nem mozdul. Határtalanul fáradtnak érzi magát és nem csak az állapota miatt.

 A cigányasszonynak nem lett igaza. Senkinek nem lett igaza. Az uraknak, a munkásoknak és a hivatalnokoknak sem. Józsefnek, Lujzának és Edgárnak sem. A kezesbárányoknak és a báránybőrbe bújt farkasoknak sem.

Lujza minden hónap első vasárnapján kimenőt kér a férjétől, de nem tudja senki, hova megy olyankor.

A vászon lassan készül. József minden alkalommal újrakezdi a munkát, ha a vászon betelt.

Harminchárom képe van eddig.

Lujza nézi, ahogy rajzol.