Éva songja

Zsugori! Te rohadék, zsugori anyám,
Ki eladott az életnek júniusi
Napon, az életnek piacán.
Hordozta terhét kilenc hónapig.
Leült, hogy kioldja fejkendőjét,
(Ki mondta, hogy arcod eltakard?
Te rongy! Te unott varangy.)
Közben megindult a lába közt
A lé, vajúdni kezdett, fordult
Balra-jobbra, de kipottyantani
Nem tudott.

Bordáiba kapaszkodtam.
Feszítettem hangtalanul bőgve
A cudar rácsokat,
Nem voltam készen az élet
Színpadára állni.
Rongyaitól undorodtam,
Bele akart kötni alsószoknyájába!
Cipőjét eladta közben
Egy szántóvetőnek, ki
A piacra épp-hogy betért. A dög
Vizet vett a pénzen, szomját
Csillapítsa és megmossa kezét.

Csűrtem-csavartam rongy
Anyám belét, apró lábammal
Úgy megtaszajtottam,
Semmiféle kézen-közön
Ki ne okádjon magából.
Bűzös lehelete nem volt kámfor,
Lélegzett ki-be, sírva-ríva.
Nem akartam még a világra
Jönni, nem tudtam nőstényi nevét,
Sem azt, hogy kell köszönni.

De győzött a vér. Ömlött és vele
Ömlöttem én. Anyám odatett
Maga mellé, mikor végre
Kézbe vett. Fonnyadt emlője
Helyett fityiszt kínálva evésre.
Te rongy, te rohadék, sosem
Kereslek meg, tőlem
Eltávoztál, érjen utol a halál,
Akkor kiáltsd másvalaki nevét.
Utolsó leheletig kísértlek én,
Színésznő az élet színpadán!
De anya nem leszek, te rohadék.