Tavaly, az Ünnepi Könyvhéten jelent meg Csender Levente
új kötete. A Murokszedők tíz rövidprózát, tárcanovellát tartalmaz.
Ismerős az elbeszélői
hang, mely az előző köteteket is jellemezte, a tömör, balladai előadásmód, a mesélő
kedv. Most olyan témákról szól, melyek a hétköznapok történéseivel
kapcsolatosak. A mindennapok szövetét bontogatja, kihúz egyet-egyet a kiálló
szálakból, fölfejti, de a visszakötés lehetőségét nyitva hagyja.
Hol van az egyén
helye a családban? Ha kell, ki tudja-e fúrni magát a romok alól? Van-e sorskönyv,
előre megírva, lehet-e segíteni másokon? Miért olyan romolhatatlan a
világjobbító szándék, s jó-e valamire? Determinált-e a sors? Ez mind a kötet
vezérfonala. A történeteket a körkörös szerkesztés jellemzi, az utolsó kettő
(Dekresszió, Hendrix) kivételével. Oda térünk vissza, ahonnan elindultunk.
Többnyire már lezajlottak a hősök sorsára ható események. S mégsem pusztán emlékeik
vannak, hanem félelmeik és elvek, melyek addigra túlnőttek rajtuk.
Mindjárt az eleje egy
tanár dilemmájával kezdődik. (Egyszer
majd el kell mondani…) „Ha a kisfiam rákérdez, hogy nagypapa hol van, akkor
hogyan magyarázom el […] Egy ideig elhiszi, hogy fent lakik az égben, onnan
vigyáz ránk, meg ilyenek, de aztán meg kell neki mondani az igazságot.” (5) A
nagyváros komor keretet ad: például az iskolával szembeni házban rendszeresen
pornófilmet forgatnak, „[N]éha kiszellőztetnek, kihajol egy-egy lengén öltözött
nő vagy éppen férfi, máskor a függönyön át csak a sziluettjük látszik.” „[A]z
utcát bámulom: túloldalán drogosok hívják a futárt az utcai fülkéből […]” Az
elbeszélő többgenerációs családból érkezett, ennek szöges ellentéte a modern létforma
antihagyománya, az egykeresős család, ahol az anya dolgozik, miközben hat is gyereket
nevel. Mi történik, ha a családból kiemelik és kollégiumba küldik az egyik
lányt? Elegendő ez a társadalmilag elfogadott lépés ahhoz, hogy az iskolakerülő
élete a jó irányba változzon? „[…] Tizenhét éves. Szép kismama lesz. Fiatal,
felkészületlen. Eszembe jut: neki is el kell majd magyaráznia a gyerekének,
hogy miért nincs neki nagymamája, egy ideig megy a mese, hogy felköltözött az
égbe, onnan vigyáz rájuk, de aztán eljön a nap, amikor el kell mondania, hogy
hat gyereket egyedül nevelni éjszakai munka mellett sok, és hogy nagymama
elfáradt, kimerült, és aznap épp nem nyitotta rá az ajtót senki.” (10) Az
elbeszélő és az elbeszélt dilemmájának párhuzama a tragikus végkifejlet fölötti
töprengésben találkozik.
A Tenisznek rögtön a címe fölveti a kérdést:
hol vannak a párok? A női sors és a férfisors élesen elkülönül egymástól, közös
metszete alig van. A nő a neveltetésének
megfelelő életet él, nagyrészt alárendelődik másoknak. A férfi nem az erősebbik nem, hanem passzív,
betegségekbe menekülő.
„Összement a világ”. (11), vallja a csenderi hősnő, akinek élete
még szépen indult „Hosszúak a végtagjaim, jól mozgok, meg tudom suhintani
rendesen a labdát. Nagy jövőt jósolnak nekem. A teniszedzőm rám gerjed, bejön
utánam az öltözőbe. Abbahagyom a teniszt. Otthon nem mondom el, hogy miért.”
(11) Nem tisztázott, hogy a körülmények áldozata, vagy eleve nem állt mögötte a
család, így megtartó erőre sem támaszkodhatott. Persze ment tovább, a kijelölt
úton, mindig szorító körülmények között. „A harmincadik évben már nagyon
utáltam a főnökömet meg a szülőket is. Meg a gyerekekből is folyt ki a b… meg
és a k… anyád már a kiscsoportban.” (13) A válás után, részben az anyagiak
miatt, nem kezdhetett önálló életet. „Lottózok,
hogy kifizethessem a Papát.” S van itt más is: (15 „A gyerekekre is fogtuk, de
igazából gyávák voltunk.” (16) Ennek egyenes következménye az alárendeltség
állandósulása: „Nincs férjem, de van anyósom. Befektettem a saját ágyamba, én
meg kiköltöztem a nappaliba. Vele töltöttem a karácsonyt. […]” (16) Az egykori
sporttevékenység, az öröm és a siker forrása átalakult, az évtizedek múltával időtöltéssé
degradálódott. Mert a slusszpoén ugyancsak a teniszben keresendő – csak a
fonákjában: „Miután hazaviszem a gyereket estefelé, a szomszédasszonnyal
teniszezünk. Megcsörget, kimegyünk és a kerítés fölött adogatunk. Konyakot. Át
a pohár meg vissza. Teli át, üresen vissza. Nagy meccseket játszunk.” (19)
Az Előzetes fiatal elbeszélője az időtlenségből,
a semmittevésből váratlanul előzetes letartóztatásba kerül. A börtönben másfajta
bezártság és napirend van. „Kilenckor villanyoltás. vaksötét. […] Hosszú
éjszaka kérdőjellel. Mi van, ha nem írom alá?” (25) Aztán az evések ideje, napi
fél óra séta, fürdés csak vasárnap. A kihallgatás lakonikus soraiból kiderül,
hogy az elbeszélő előző nyáron egy pizzériában dolgozott diákmunkában. Egy év
múlva a pénz reményében újra visszament, de kedvezőtlenebb körülmények közé. A
munkabérét nem fizették ki, ezért kezdett dulakodni a főnökével. „Ütésváltás
lett belőle.” (28) –és följelentés. A történet befejezésében elhallgatás: nem
tudni, miért, de a feljelentést visszavonják, hősünket kiengedik. „Ez az úr
elmehet, szól oda a portásnak az őr. Úr, mondom magamban. Megyek, vissza se
nézek.” (30) Nincs megoldás, ugyanolyan váratlanul kerül ki, mint ahogyan
bevitték.
A folt egy
merő irónia, hősnője az összes közül a legmagányosabb. „Saroltának leégették a
haját, […] és most nincs haja a tarkóján, egy öklömnyi helyen, és úgy kétségbe
esett, hogy ki se megy az utcára […] nyugdíjasként nagyon sok szabad perce van,
hát nézegeti egész nap […]” (31) Ez a sztori bagatell, önmagában lényegtelen
mozzanatra épül. Ám kiderül, hogy Saroltát lelki problémák gyötrik, s ezeket paranoiásan
kivetíti a foltra. „[M]eg van győződve, hogy Tibor összebeszélt a fodrásszal,
hogy őt kicsinálja, hogy odavigyen egy másik nőt […]” A végén úgy várja a
halált, mint egyetlen lehetséges pozitív fordulatot életében. Önsorsrontás a
köbön.
A Kőbánya blűűűűz laza, stand-up comedy-s
hangvétele a lakótelepi sorsot énekli meg. Különösen aktuális: hitelből vett
lakás, ahonnan nem lehet elköltözni húsz évig. S kibírhatatlan szomszédok, az
egész telep a periféria szélén áll. „A srácok az erkélyen tekertek egy nagy
spanglit, elszívták, aztán ott röhögtek meg kiabáltak. Erős fiatalemberek,
semmi dolguk a világban.” Nincs erőltetett szleng. A mai világ és a letűnt,
boldog ifjúkor, amelyben az elbeszélő nevelkedett, kellő távolságban kerül
bemutatásra. Tudunk, sőt, szabad nevetni, mert nincs a témára telepedő erkölcsi
állásfoglalás. A Prána is egy kudarcról
szól, ebben a történetben a nevelőapa önző, vallásos áhítata megakadályozza a
családi kapcsolatok szorossá és meghitté válását. „Mondta, hogy figyeljem meg,
ő pránát eszik, napfényt, mint a növények.” (52) „[A gyerek] mondta, hogy éhes,
de a köcsög Laci nem ad neki enni.” (57) Életidegen, ha az embert túlélik az eszméi, és
a fantasztikus befejezés nem jelent lezárást, inkább egy lehetséges végkifejletet.
A szerző nagyapja meghurcoltatásának története az Ülni hiába. „[N]agyapám,
miután hazakeveredett a műtét után, vetetett nagyanyámmal két A/4-es füzetet,
hogy megírja börtönéveit, de soha nem kezdett hozzá.” (61) A kötet
legszemélyesebb darabja, egyben lehetőség is arra, hogy Csender igaz mesét
mondjon.. „[…] minél többet foglalkoztam vele, annál több volt a fehér folt
[…]” (71) Hol ér véget egy történet? Hol lehetnek az elbeszélés, az
elbeszélhetőség határai? Bár az unoka részben felkutatja a tanúkat, kénytelen
maga pontot tenni a történet végére, és levonni a keserű konzekvenciát, mely
egyben történelmi tapasztalat is. „Vége van, de nincs befejezve. Most már nem
lesz.” (75) „Követtek egy hülyét, aki tömte a fejüket marhasággal, aztán ott
álltak magukra hagyva a hadbíróság előtt.” (76) Tevékenysége mégsem volt
hiábavaló. Ahogyan az első tárcában írja, az itt is érvényes hitvallás: „[..]
de aztán meg kell […] mondani az igazságot. Azt pedig letuszkoltam valamikor jó
mélyre, s nem foglalkoztam vele, de tudom, hogy ott van, azt is, hogy ki fog jönni.” (5)
A Murokszedők címadó története egy
asszonyé, aki cselekvő hősként jelenik meg. A hagyományok időtlenségével szemben, melyeket
követnie kellene, ő saját időt szeretne, mert megérzi azt, hogy a sors és az
idő kapcsolata szoros. Ebben az értelemben véve „egyszer élünk.” Ki akar törni
abból a „(nép)mesei időtlenségből”, melyben a kötet csenderi hősei nem mindig
képesek megcselekedni a maguk dolgát.
„Itt hagyni a nyomort meg az italt és elhúzni Németbe a murokföldre
dolgozni. Ott euróval fizetnek. Annak még valahogy a fogása is más.” (77) Az „elmenni innen” aktusa egyben egy
életformától való megszabadulást is jelent. „Csak menni előre.” (78) A novella
naplószerű leírásokból áll, a karakter jól kidolgozott, de érezni, hogy az író
nem meri elengedni a gyeplőt, hogy hőse megmutassa, mire képes igazán. „[…] a
murokföld, ahol dolgozunk, olyan hosszú, hogy elképzelni is csak az tudja, aki
állt már benne nyakig sárosan, térden csúszva […]” (78) Hazatérve megpróbálja
folytatni a korábbi életformát, ám kudarcot vall.. „A németországi
keresetemből, megvettük a konyhabútort, leelőlegeztünk egy tízéves Daciát és
nekikezdtünk a gyerekgyártásnak.” (79) „Egy idő után anyósommal sem beszéltem,
mert a fiával kisütötték, hogy mindenről én tehetek.” (80) Egy kellemetlen incidens folytán
megundorodik helytől és életformától egyaránt. „Ilyen a falu emlékezete, nem az
igazságra emlékszik, hanem amire akar.” (81) „Mikor a keresztelő lejárt, én
felgyógyultam, jól lefogytam, újra jelentkeztem a német transzportba […]”
„Boldog voltam, mikor megláttam a murokföldet […]” (83) Szeretője lesz török főnökének, majd a
románc végeztével egy brassói honfitársához
kerül közel. A hazatérés, mellyel a körkörös szerkesztés érvényesülhetne,
függőben marad. Nincs lezárás, csak a lehetőségek latolgatása. „Senki nem fogja
tudni, hol vagyok. Megérkezik a faluba a mikrobusz és én nem leszek benne. Azt
hiszik, Németben maradtam. Férjhez is mentem. Hadd irigykedjenek.” (87)
A kötet két utolsó darabja, a Dekresszió
és a Hendrix nem kapcsolódik
szorosan a bevezetőben felsorolt tematikához. Ez előbbiben a cím helyesen
depresszió, az elírás-jelleg a nagymama elhallásából származik. A történet
alapvetően e nyelvi humor köré szerveződik. Az utóbbi pedig egy road-novella.
Nincs benne magvas erkölcsi tanulság. Inkább egy új hang próbálgatásaként
értelmezhető, melyet bő humor jellemez.
Csender „jó meséket talált ki”, a teljesség igénye nélkül, de a történetek
által kínált keretek között maradva. Még rengeteg ilyen elbeszélés-lehetőség
van, melyben a tömör nyelvezet és a téma korrelál. Bár egyes kritikusok
fölvetették éppen az írói nyelv nem-megfelelőségét Csender e kötetével
kapcsolatban, mégis üdítő volt az ő mesélő kedve által megdolgoztatott
novellákat éppen ezen a nyelven és formában elolvasni.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése