Nézzük meg az alábbi mémeket. Az elsőn egy felirat: „elrabolja a szívedet
- és a dvd-lejátszódat”. Jobbra a fekete-fehér divatfotó is lehet, míg a bal oldali színes marad
a legközelebb ahhoz a valósághoz, mely miatt eredetileg készült.
A fotón az amerikai Jeremy Meeks látható. Azért övezi ekkora „csodálat” és „rajongás”, mert a felvétel közvetlenül
a június 17-én történt letartóztatását követően készült, majd került a
stocktoni rendőrség facebook-oldalára. Sokan profi modelleket megszégyenítő
pózt látnak a felvételen, Jeremy kihívó tekintettel és büszke fejtartással néz
a kamerába. A harmincéves férfit lőfegyverrel való visszaéléssel vádolják.
A Meeks-fotóból egy világméretű
facebook-hisztériának köszönhetően néhány nap alatt vagy egy tucat mém
keletkezett.
S ez még mind semmi. Az alap rendőrségi fotó e cikk megírásának
időpontjában már 97.646 like-ot
kapott és 12.658 alkalommal
osztották meg. Nem könnyű feladat elkülöníteni az érzelmi és a vizuális
elemeket, mert e kétfajta szempont itt is, mint más felvételeknél, szoros
együttest alkot. Akkor is ezzel a ténnyel kell szembenéznünk, ha egy rendőrség
facebook-oldalát illetően folyik a diskurzus. A fotó nyilvánvalóan azért került
publikálásra, mert egy bűnüldöző szerv hatékonyságának fokmérője. (Legalábbis
eredetileg annak szánták.)
A majdnem harmincezer komment
közül, mely Meeks mugshot-ja (rendőrségi fotója) alatt nem mindegyik pozitív.
Akadnak igen keményen bíráló sorok. Egy nő arról ír, emlékszik, amikor néhány
évvel ezelőtt két női bűnöző fotója kapcsán ugyanez történt. Egyiküket a lánya
megölésével, a másikat kiskorú tanítványának megrontásával vádolták. Akkor az
erősebbik nem oldaláról akadt szép számmal olyan, aki kendőzetlenül kinyilvánította
vágyait. Most nők ezrei rajonganak egy bűnözőért, méghozzá tiniket
megszégyenítő módon. Számtalan szív, hangulatjel és lelkendező kifejezés adja a
többi olvasó tudtára, hogy ezt a férfit minden ellenvetés nélkül, szívesen
látná maga mellett, vagy Hugo Boss-öltönyben, sőt, mi több, divatházak, például
a Calvin Klein reklámarcaként.
Vajon fölmentheti-e Meeks-et a rajongó
tömeg a popkultúrán belül villámgyorsan elfoglalt helye alapján a büntetőjogi
felelősség alól? Pusztán azért, mert a külsejét szexuálisan vonzónak, vagy
legalábbis előnyösnek ítélik meg?
Vagy a szabad véleményformálás
jogán kialakult érzelmi nyomást érezzük e jelenség súlypontjában?
Izgalmas kérdések ezek, mert a láz nem tizenöt perce tart
Meeks körül.
A bulvársajtó azonnal
felkapta őt, és alig öt nappal az ügy kirobbanását követően már arról
cikkeznek, hogy „a jóképű börtöntöltelékből modell lehet”. Ha ez így van, Meeks
előtt egyszerűen ott az „új lehetőség, hogy megváltoztassa
régi életét”, vélik a kommentelők. Geeks fotójának lájkolói pusztán a külseje
miatt eltekintenek az előzetes információk értelmezésétől, és egymással
versengve küzdenek „érte”. Mindezt a pillanatnyi benyomások alapján, érzelmi
alapon, minden rációt nélkülözve.
A stocktoniak egyébként megtehették
volna, hogy letiltják a lájkolást és a kommentelést, azonban ezt érthető
okokból mégsem tették. Most alaposan „ráfáztak” az esetre. Meeks-nek vélhetően
egy lelkes támogatója (vagy támogatói) facebook- profilt is létrehozott., ahová –
évvel ezelőtt készült - családi fotóit is feltöltötték. Láthatóvá téve azokat
az időpillanatokat, melyekről a közönségnek addig nem lehetett tudomása. (Igaz,
ilyen típusú közönsége sem igen akadt.) Eddig 191.000 kedvelője van a "közösségnek".
Legutóbb a kóros mértékű rajongásról és
következményeiről a The Following című sorozat szólt, itthon Gyilkos hajsza
címmel vetítették. Főszereplője Joe Carroll, egyetemi tanár, akit Edgar Allen
Poe iránti szenvedélye tizennégy gyilkosság elkövetésére sarkall. A börtönből
több alkalommal megszökik, méghozzá az egész Egyesült Államokra kiterjedő
követői hálózatok segítségével. Sőt, fanatikusai egymástól függetlenül működő
szektákat is alapítanak, ahol saját szabályaik alapján, társadalmon kívül
élnek.
Úgy tűnik, időről időre számolni kell a
hasonló elburjánzásokkal, mint a mostani, Meeks-et övező csodálók megjelenése. Mintha
a világ nem kínálna elég lehetőséget arra, hogy bajba került embertársainkon segíthessünk.
Nem kell börtöngruppinak lenni ahhoz, hogy személyesen is szimpátiánkat
fejezzük ki a nekünk tetsző elítélteknek. Az ilyen irányú közös érzelmek
gyűjtőhelye már a Facebook is lehet. Kérdéses azonban, hogy végül milyen
„óceánba” gyűlik e rendkívül összetett érzelmek árja?
